Új családtag

Jótét lelkű angyalok jóvoltából múlthét kedden beköltözött az életünkbe egy új családtag, mely Macci keresztelő szertartása után az Oli nevet kapta (jómagam kevésbé szeretem elnevezgetni a tárgyakat, de megértem az indíttatását). Oly régóta vágytam(-tunk) már rá, hogy megérkezzen, nagy álom teljesült! Gyönyörű, fekete és eszméletlen képeket lehet készíteni vele, egy Olympus E-420- as fényképezőgéppel.


A lehetőségek végre kitárulnak, olyanok, amiről nem is gondoltam volna, hogy ennyire lekorlátozódtak, mióta a régi Canon (szériahibás) gépem bemondta az unalmast. Olyan, mintha visszakaptam volna a fél karom, újra szemlélhetem a lencsén keresztül a világot, nagyon jó nekem.
Macci kezéből sem lehet kicibálni, így nem csak én örülök neki, úgy érzem :) ...

Képes beszámoló

Egyszer volt, hol nem volt…és elmúlt a nyár, bár az idő nem telik. Nem mondhatnám, hogy rengeteg dolog történt velünk; leginkább mi történtünk egymással. Nem voltak eget rengetően különleges programok, a legtöbbször kettecskén, a saját galaxisunkban ücsörögve léteztünk, lassan 8 hónapja. A legszebb értelembe vett mélység az, aminek dimenzióit megtapasztalhatom rajta keresztül, magamból. Érzelmekből nem kell több ennél...
Mióta beköltözött „Hápi” teljesen a rabjaivá váltunk. Maccit sorozatfüggővé varázsoltam. Nem volt nehéz dolgom, csak be kellett mutatni, hogy mikért rajongom. Legutóbb az elmúlt hétvégén sikerült naprakésszé tenni a (sokak által utált) Grace Klinika 6. évadának legutóbbi részéig. De amikor kimozdultunk, akkor legalább lélekemelő programokat választottunk.

Ilyen volt az augusztus 20- i tűzijáték armageddon nélkül, viszont annál szebb kivitelezésben. Úgy látszik a készítők érezték, hogy ez lesz az első közös állami ünnepünk, mert mindent beleadtak.

Nagy sétákat is tettünk, mert költséghatékonyak vagyunk, és eközben sok érdekes dolgot lát az ember. Például egy másnak semmitmondó, számunkra 2 in 1 élményt egy Mini Cooper személyében, amin 79- es felirat van. Az előbbi Macci kedvence, utóbbi az én születési évemet takarja.
Voltunk Pál Utcai Fiúk (és Lányok) módjára a Füvészkertben egy kellemesen meleg kora őszi délutánon. A többiek almát loptak a fákról, én nem mertem, mert szabálykövető (beszari) vagyok. Kár, hogy negyedakkora terület maradt belőle, mint az eredeti méret…

Aztán úgy hozta az élet, hogy eljuthattunk Bécsbe is egy röpke délelőttre. Azt idáig is tudtunk, hogy nem lehet összehasonlítani a mi fővárosunkkal, mert nem ugyanazt élték meg, mint mi, de a különbség mára még szembetűnőbb. Én nem értem a magyarok belülről fakadó igényszintjének mértékét a szépségre. Tényleg ennyire alacsony?
Voltak fergeteges bulik is a korai tél beköszöntével, képek is készültek (úgy 200), melyről elég nehéz volt kiválogatni a két legtöbb történetet elmesélő képet. Arról, hogy mennyire mély a pohár feneke, és utána mennyire illuminált állapotba kerültünk, talán ezek beszélnek a legtöbbet.

Hirtelen gyorsasággal megjött a tél is,
mi meg téli álom helyett az ökörködést választottuk,
hogy aztán elérkezzünk a legutóbbi őszi szünetes, csendes október 23- i kirándulásunkhoz barátainkkal, a föld szív csakrájához. Elképesztően sejtelmes volt a ködös, langyos, ázott avar illatú túrán részt venni, szalonnát sütögetni és nagy dolgokat kívánni az elkövetkezendőkre a kívánság fára felkötött szalag hatékony, mágikus segítségét igénybe véve. Utólag is köszönet a szervezőknek és a résztvevőknek!
A fotó a fában alvó medvéről pedig nem véletlen. Eljött a téli álom ideje, de remélhetőleg nem számunkra most, hogy végre a kitárulkozás és az önmegvalósítás vágya ennyire erősen jelen van az életünkben. Ez a nagy változások ősze…