Apró nüanszok

Az embereknek gyakran fel sem tűnik, hogy a nap mint nap megkapott és átélt apró rezdülések, hangulatok, gesztusok, pillantások, nyelvezet és hanglejtés mennyire mélyen beleivódik a zsigereikbe, a lelkükbe, a szívükbe, ha párkapcsolatban élnek. Hogy az ezek által kapott töltet mennyi energiával vértezi fel őket a mindennapi tevékenységekhez.

Vannak időszakok, amikor ezek nem adatnak meg és akarva, akaratlanul, de lassan hozzászokunk a nélkülözéshez, ha nincsen szerelmünk, és gyakran el is felejtjük, hogy milyen is párban élni. Ilyenkor nem vágyunk tudatosan ezekre az apróságokra, maximum tudat alatt. Ilyenkor nem látunk rá arra, hogy mi is az, ami igazán hiányzik, aztán amikor egyre határozottabban kezd mocorogni ez a negatív érzés a szívünkben, egy idő után ez a megérteni akarás elvezet a tudáshoz: „most már igazán jó volna a társam mellett megélni a pillanatokat.”

És egyszer eljön, megjelenik, ott van és régi ismerősként köszönt ránk az elfeledett érzés: „ez az, amit kerestem!” Szépen lassan újra bekúszik a „szeretlek” szó a szótárba és ráérzünk mérhetetlen mély jelentésére, megtapasztaljuk a hiány rég nem érzett fájdalmára, beköltözik a mindennapokba a másik lénye. Csak nézni a másikat, akinek mosolyától kiderül az ég, hallani a másikat, akitől ismerősen csengenek a mondatok, mintha ezerszer hallottuk volna már azt a hangot; érinti a másikat és bizsergés költözik az ujjainkba, gerincünkbe, lepkék pedig a gyomorba. Vékony, már-már gyermeki hangon kommunikálunk egymással, és csak érezzük, hogy megszakad a szívük, annyira kedvessé válik a másik.

Apró nüanszok ezek, mégis felépítenek egy egész életet. Észre sem vesszük és olyan, mintha eggyé válnánk a másikkal, mintha a másik én lennék. Hozzászokunk, de ha kellő tisztelettel és alázattal közelítünk ezekhez az érzésekhez, a társunkhoz, megkapjuk a lehetőségét, hogy rálássunk az örök szerelem titkára.