Családi csomag

Ezen a héten jött el a napja, hogy végre elintéztük a családi csomag kedvezményt a telefonon. És, hogy miért fontos ez? Nem is értem, hogy mi tartott idáig, hiszen bőven 10 ezer forintot megspórolunk fejenként per hónap. Gazdasági világválság ide vagy oda, tudom, hogy nem szabadna így hozzáállni a helyzethez, hiszen, ha követem azt a spirituális gondolatmenetet, hogy az élet, a saját világunk olyanná formálódik, mint amit képzelünk róla, akkor a spórolás, mint olyan, spórolást vonz magához. Sokkal nehezebb viszont jó érzéssel elkölteni a pénzt úgy, hogy az ember nem aggódik a jövője miatt.

Két olyan ember pedig, aki hajlandó nélkülözni addig, amíg meg nem valósul a nagy álma, álmuk, hogy a saját útjukat járva, maguk határozzák meg, hogy miért és mennyit dolgoznak, pláne érdekessé teszi a helyzetet. Én már képtelen volnék más szekerét tolni, képes lennék viszont a sajátomat, és ha az út az, hogy ez sok lemondással jár, akkor vállalom. Szerintem Laci is, bár ő gyakrabban ad hangot annak, hogy ez a helyzet ilyen formában nem mehet tovább. „Szép és jó, hogy az ember vágyik, vágyakozik, de addig is meg kell élni valamiből”. Én meg ilyenkor fejhangon közlöm vele a korábban tanultakat: „...először a gondolat van, amihez a megfelelő időben megérkezik a megvalósításhoz szükséges segítség...”

És valóban, eszméletlenül nehéz úgy kiállnia az embernek saját magáért, hogy közben az egész világ képes ellene fordulni, vagy legalábbis azt állítani, hogy „bolond vagy”. Ameddig egyedül voltam, vagyis a szüleimmel, de társtalanul, sokkal könnyebb volt abból a pár ezer forintból megélni, megvenni a napi betevő cigit, amire a pénzt takarításból szereztem, de ahogy megismerkedik az ember a szerelemmel, ez az állapot már nem tartható. Egyre több igény kerül előtérbe, egyre több vágy van a közös programokra, élményekre, amit ebből a pénzből már nem lehet finanszírozni.

Isteni segítség és támogatás érkezett egy baráton keresztül, aki megkért, hogy ügyeljek a lakására, mert külföldön él, így együtt tudunk lenni. Az alap megvan, és erre kellene építkezni, mint ahogy teszik ezt azok, akiknek rendszeres jövedelme van. Ám ezek az emberek bele sem gondolnak, hogy milyen égető szükség lehet egy jó serpenyőre, szappanra, takaróra és párnára, sőt a mára már alapvető szükségletnek számító rádióra, tévére, számítógépre vagy akár a telefonálás lehetőségére. Ha ezek nincsenek, egész hamar megtanulható, hogy hogyan kell tisztelni ezeket a kényelmet elősegítő eszközöket és szolgáltatásokat. Merthogy nekünk ilyenek egyelőre nincsenek; egy hideg, esős, szomorkás délutánon Laci segítségért fohászkodott az egyik barátjánál, hogy kölcsönkérjen egy tévét, megkaptuk, hogy „Minek vagyunk ilyen pixelcuppantak?! Mert ilyenkor jó csak úgy együtt lenni. Bújjunk össze és jó lesz nekünk!”...nos, így is van. Összebújunk és jó nekünk. Megtapasztaltuk, hogy csak erre van lehetőség és valóban kivitelezhető, szerethető és jó állapot így leledzeni, de valljuk be őszintén: a párunkkal olykor sokkal jobb egy film nézése közben az ágyban egymáshoz bújva bealudni…Nem hiszem, hogy mondjuk ez olyan nagy dolog volna, mégis hajlamosak az emberek elfelejteni a jómódjukban, hogy értékeljenek ilyen apróságokat.

Úgyhogy örülök most ennek az apróságnak! Telefonfüggők vagyunk? Mondhatnák akár ezt is, mint ahogy Édesanyám is megkérdezte, hogy „miről lehet annyit beszélni?”… Lehet, sőt, még annál is többet, a szerelemhez ugyanis hozzátartozik a folyamatos kommunikációra való vágy. Mint ahogy a közös programokra, a kimozdulásokra, az eseményekre, a tévére, a számítógépre, a harmonikus emberi életre.