Ő az én csodám ...

Egy inkább feszült hangulatú,mint jókedvű pride után vegyes érzelmekkel indultunk a hivatalos afterparty-ra , amit akkor utoljára a Buddha Beach-en tartottak meg. Odabent a terep feltérképezése az egyik bárpultnál kezdődött. Első korsó édelweiszes körünket alig kezdtük meg, mikor Z. megkocogtatva könyökömet az egyik bejárat felé mutatott : „ Figyeld, ott van Zs. és Manó! Odamegyünk köszönni? „ - Nem tudom kiben milyen folyamatok szoktak beindulni, ha meghallja … AZT … a nevet, akiről már szinte mindent tud, olyan sok jót hallott róla , de személyesen még nem volt szerencséje … HOZZÁ … ? Bennem az ilyen, hirtelen heves szívdobogással kísért szájpadlásra tapadó nyelvszárazságot idéz elő ! –

Z. felé fordulva , kissé megszeppenve a …LEHETŐSÉGTŐL…, préseltem át fogaim között a választ : „ …persze …miért is ne …? „

Ahogy megindultunk feléjük, már az első pillanatokban éreztem, hogy olyan találkozásban lesz részem, mely gyökerestül és alapjaiban fogja megváltoztatni az életemet! Fogalmam se volt mikor fog ez bekövetkezni , de már akkor tudtam, hogy új időszámítás következik!
Ahogy közeledtünk feléjük, szinte tapintható módon szűkült be a minket körülvevő tér.Az addig hangszórókból bömbölve áradó zene is egyre halkabbá szelídült , az embermassza egy apró molekulává zsugorodott.Egy szűk folyosón találtam magam , utolsó lépteimet már néma csendben,egyedül tettem meg … FELÉ … ! Csak ...Ő …volt ott, meg én…! Majd egy kéz nyúlt felém ….” Hello….TIBI „ ! Remegő térdekkel ,visszavonhatatlanul és végérvényesen zuhantam abban a pillanatban azokba a szemekbe … az arcba …. a mosolyba …! Egy őrült és fékezhetetlen érzés kerített hatalmába ! Természetesen illemtudóan bemutatkoztam én is , majd csevegni kezdtünk . Milyen gonosz is a sors …, vagy talán így kellett történnie ? Én ,Zs.-vel , míg TIBI néhány lépéssel odébb Z.-vel .Három méter választott el csak Tőle , de az életemet odaadtam volna , ha mellettem lett volna ! Közel másfél óra telt így el ! Elemi vágyat éreztem arra , hogy hallhassam a hangját …hogy hozzám beszéljen ... hogy közben a szemébe nézhessek ,de én csak hallgattam Zs.-t , és közben le se tudtam venni a szememet Róla …!
Ez szinte napra pontosan két éve történt …!

Vannak az életnek olyan megélt másodpercei, amire ha évekkel később gondol vissza az ember, akkor döbben rá a nagy igazságra! Sorozatosan próbáknak vagyunk kitéve , de ezeket az akadályokat saját magunk gördítjük ki magunk elé ! Egyes tanítók szerint szükségünk van ezekre , mert egy olyan spirituális fejlődési folyamatot tudunk ezen próbatételek által saját magunknak generálni amiből, ha olykor szenvedések , fájdalmak árán is de csak mi kerülhetünk ki győztesként ! Éljük az életünket, emberek kopogtatnak be kapuinkon, aztán először résnyire majd szélesebbre tárva a szívünket befogadjuk az érzelmeket. Ezek akár mélyebbé is válhatnak, és akkor azt hisszük megérkezett az igaz boldogság a másik személyében. Együtt vagyunk, együtt élünk… belenyalunk a másik fagyijába, szeretkezünk együtt sírunk és nevetünk! Évek telnek… telhetnek el így, és közben folyamatosan ott érzed legbelül a hiányt. Ez nem biztos, hogy mindenkiben tudatosul, de mégis úgy élünk meg alapjában csodálatos dolgokat, hogy valamitől mégsem teljesen gömbölyű az élmény. Elkezdünk kutatni saját múltunkban a miértekre választ keresve, hiszen sejtjük… a NAGY IGAZSÁG, bennünk van! Ebben az útkeresésben aztán valami arra késztet, hogy új fába vágd a fejszéd! Hátha ez segít!

Bennem idén januárban fogalmazódott meg a gondolat egy saját blog írására. Kicsit félve, mivel abszolút tapasztalatlan vagyok ezen a területen, de izgalommal, vegyes önbizalommal kezdtem hozzá. Kezdeti bátortalan lépéseimet meglepően sok érdeklődő olvasó figyelte, miközben én is felfedeztem egy eddig számomra teljesen ismeretlen új világot, a blogger társadalom „személyében”! Minden nappal más és más érdekes blogra találtam a világhálón, míg egy márciusi napon rá nem bukkantam „Bear Cub” naplójára. Érdeklődve kezdtem el olvasni a legutolsó bejegyzést, ami annyira megtetszett mind egyéni stílusa, mind tartalma miatt, hogy megpróbáltam egy megjegyzést küldeni a szerzőnek. Mivel láttam, hogy előttem már voltak kommentek, így adta magát , hogy én is a bogokban szokásos formula szerint küldjem el mondandómat . Ám hiába szerettem volna – TUDOM,A KARMÁNK AKARTA ÍGY – ez többszöri próbálkozás után sem sikerült ! Mivel mindenképpen tudatni akartam volna a véleményemet vele , nem maradt más hátra , mint egy mail küldése. Másnap délelőtt meg is érkezett a válasz melynek olvasása közben furcsa , rég nem érzett bizsergést éreztem szívtájékon. Majd mikor ezt olvastam :
„Egyébként pedig nagyjából "ismerjük" egymást, ugye tudod!?” , robbant a felismerés és bontakozott ki lassan egy kép lelki szemeim előtt, egy rég nem látott , barátságos,férfias szakállas arc ,mosolygó szemekkel … meg egy titkon annyira , de annyira el nem felejtett hangfoszlány emléke : „hello …TIBI”…!
…És innentől kezdve nem volt már megállás ! Tökéletesen ráhangolódva egymás frekvenciájára, működésbe léptek az energiák, és napokon áttartó monumentális szótengerekből és érzelemhullámokból, régóta magunkba temetett vágyakból, álmokból, megteremtettünk magunknak egy saját… privát galaxist! A mi KÖZÖS UNIVERZUMUNKAT! Nem öt nap, valójában… két év kellett ahhoz, hogy életfonalaink eggyé váljanak!…Március 10 ! A… NAGY IGAZSÁG napja, egy olyan közös út kezdete, mely a VÉGTELENBE TART!
A szkeptikusok úgy tartják, nincsenek csodák!
Én nem tartozom közéjük ! Csak hinni kell… és a vágyak valósággá válnak! Én már megbizonyosodtam róla… !...Ő AZ ÉN CSODÁM.....!!!